Anker SzoftverekAnker PlanA három szoftver közül a legnagyobb erőfeszítéssel készült. A német Flying Cat (repülő macska) szoftverház fejlesztette. A terv az volt, hogy a klub tagjai számára ingyenes, egyébként kereskedelmi forgalomban kapható szoftver lesz. A fejlesztés egy bizonyos pontján rájöttek, hogy egyszerűbb lesz ezen a ponton megállni és újraírni a programot az alapoktól. Ebben az időben akadt el véglegesen a fejlesztés, mert egy másik cég úgy gondolta, hogy a megvalósítás az ő szoftverükhöz hasonlít. A jogi viták elkerülése végett a cég letett a befejezésről.
Magáról a termékről: egyszerre négy ablakban látható az építmény (elöl, oldalt1, oldalt2, forgatható nézet). A köveket lehet egérrel listából választani, de lehet "begépelni" is egy kő számát és színét (pl. 1 + R egy vörös egyes számú alap-kockát eredményez). Az építés az első nekifutása kicsit nehézkes, de ha sikerül megérezni a működést mikéntjét, akkor onnantól nagyon gyorsan lehet haladni vele. A nyilakkal mozgatható kövek könnyen helyre illeszthetők. A rétegrajzokat a program maga hozza létre, és azok eléggé használhatók is, bár ezek minősége sem éri el az eredeti, 1800-as években készült minták színvonalát. Az is igaz, hogy a gépnek néhány perce van rá, míg a régi terveket egy nagyobb dobozhoz akár egy évig is készítették. Van új alakzatokhoz kőszerkesztő segédprogram.
Ay AnkerPlan 1.4, illetve 1.5 verziók után a szoftver fejlesztést Michael Erhard és Andreas Rhodin folytatta. A 2.0 teljesen újraírt változata már az ő munkájukat dicséri. Az elkészült, jelenleg is elérhető változat a Michael Erhard (és segítőtársai) gondozásában Anker adatokat összesítő ankerstein.center oldalon található adatokkal összhangban van. Tartalmazza a jelenleg ismert készleteket, rengeteg olyan új funkció van benne, amit itt felsorolni is nehéz. A 2.0 változat minden virtuálisan építő Anker-fan számára kötelező. Be lehet szerezni a szerzőtől, vagy az ankerstein.center oldalról. Letölthető fájlok:Telepítőkészlet: ankerplan_view.jpgKiegészítő fájlok: ankerfix.v.1.3.zip |